palatető bontás árak

Palatető bontás árak

 

Az épületek bontásának az árát, nagyon sok tényező meghatározza. Ez pontosan olyan, mint a takarítás költségei. Amennyiben az alapterületre nézve ugyanakkora is egy lebontásra váró épület, ahogyan a takarításra váró terület is, akkor is számtalan tényezőt kell figyelembe venni az árkalkulációhoz. Az ugyanolyan alapterületű lakásoknál is egészen más anyagokból készülhettek azok, egészen más milyen berendezési tárgyak vannak bennük, egészen máshol, a város más pontjain helyezkednek el. Nem mindegy, hogy forgalmas főút mentén, vagy a zöld övezetben van az épület.

Aztán az adott épület, lakás tulajdonosainak egészen más volt az életvitelük, így egészen másmilyen típusú szennyeződések és rendetlenség várja a takarítókat. Így pontos árakat csakis helyszíni felméréssel lehet meghatározni, ahogyan a takarításnál, úgy az épületbontásnál is. Más tisztító anyagokat kell használni, más lesz az időráfordítás, még a rend és a tisztaság megszületik. Így, aki egy általános négyzetméteralapú árazást vár el, akkor az nem kap megfelelő árat a takarításra sem. Vagy a legextrémebb esetekhez kell viszonyítani mindent, így felülárazva a szolgáltatást. Ugyanis, ha valakinek kevésbé szennyezett a környezete, négyzetméter alapon ugyanezt az árat kell kifizetnie.

 

Épület bontási ár tényezői

 

épület bontási árFontos az épület elhelyezkedése.

Milyen távolságban helyezkedik el azoktól a pontoktól, ahonnan a bontáshoz használt gépek oda kerülnek?

Milyen messzire kell majd szállítani a bontási hulladékot?

Hol van legközelebb az a hely, ahol befogadják a törmelékeket?

Mennyire könnyű megközelíteni, hozzáférni az adott épülethez?

Milyen anyagból készült a szóban forgó épület?

Milyen eszközök, anyagok, gépjárműpark szükséges a bontás elvégzéséhez?

Milyen típusú gépi földmunkára, tereprendezésre van szükség a bontás után?

Számtalan olyan kérdés, amire árat csak pontos helyszíni szemle után kapunk.

Mivel minden épület egészen más, így azokat a pontokat, ahol költséghatékonnyá és szervezetté lehet tenni a bontási munkálatokat, csakis a helyszíni felméréssel lehet meghatározni.

Egy ingyenes helyszíni felmérés után már tőlünk is nagyon részletes, területenként lebontott árkalkulációt kapnak az ügyfeleink. Minden tételről tudni fogják, miért szükséges és az hogyan hangolható össze a többi munkafolyamattal. Így pontosan rá tudunk mutatni azokra a pontokra, – a későbbi tervek függvényében – ahol a költségek optimalizálhatóak.

Lehet a bontás után csak építési telekként kerül értékesítésre a terület, így az annak megfelelő tereprendezési feladatokat kell ellátni. Lehetséges, hogy új épület kerül rá. Akkor sokkal költséghatékonyabb lesz az egész folyamat, ha már felsorakoztunk a munkagépjeinkkel, akkor az ásási munkákat is elvégezzük. Legyen szó, akár csatornák vagy más vezetékek, esetleg az alapok kiásásáról, ezeket is megoldjuk a bontási munka részeként.

Így logisztikailag sokkal egyszerűbbek és időtakarékosabbak lesznek a folyamatok. Az épület bontási árán túl, akkor már az építkezés alapjainak kialakítását is megoldjuk.

 

épület bontása ár

 

Author: TothCsaba