Kategória: Tereprendezés

A tereprendezés, ha új építkezésről van szó, akkor általában kétszer kell elvégezni egy adott telken. Először is a telket alkalmassá kell tenni az építkezésre. Ehhez egyrészt a meglévő, a munkát akadályozó növényzetet kell eltávolítani. Ezek egyrészt lehetnek fák, bokrok. Amennyiben a fákat már kivágták, akkor a tuskózás műveletét kell elvégezni. Ezentúl az építkezésnek megfelelő talajkiegyenlítést is meg kell oldani. A talajkiegyenlítés teszi lehetővé a megfelelő alapok kiásását, a csatornázást, valamint a közlekedő utak kialakítását. Ezeket a tereprendezési munkákat minden más építkezési művelet előtt kell elvégezni.

Csakis ilyen módon, a megfelelő terület kialakításával tudjuk tökéletesen megvalósítnai az építkezéssel, beruházással vagy értékesítéssel kapcsolatos elképzeléseink. Ráadásul, ahogyan megszépül egy-egy ilyen telek, az mindig látványos. Bármilyen célra használjuk is fel az adott telket, ezt a folyamatot érdemes fotókkal dokumentálni, mert ez a tulajdonos hozzáértését jelzi. S így sokkal értékesebb lesz bármi is jöjjön létre ezen a rendbe rakott telken.

Tereprendezés előtte és utána is

Másrészt az építkezés után, vagy már lakott házaknál, időnként a megfelelő lakókörnyezet kialakításához a tereprendezést fontos megismételni. A kész házak környékén végzett tereprendezés, a kert, a közösségi terek, a bejárati utak, vízelvezetés szempontjából rendkívül fontos művelet. Ahhoz, hogy lakható legyen a házunk, benne a megfelelő autóbeállással, járdákkal, kerttel, főző hellyel, játszótérrel, a tereprendezés az utolsó munkafolyamatok egyik legfontosabbika. Így nemcsak az építkezés előkészítésében, de az utómunkáknál is fordítsunk figyelmet erre a munkafolyamatra.

Akár építkezés előtt állsz, akár a lakókörnyezeted szeretnéd megújítani, keress minket bátran a tereprendezési munkák elvégzégzésével. Ráadásul, hogy meg tudd pontosan mire is lenne szükséged a terveid megavlósításához csak az ingyenes helyszíni felmérésünket kell kérned.

tuskózás
Posted in Tereprendezés

Tuskózás – az az a tuskó kiszedése

Budapest és környéke azért is csodás, mert tele van zöldterületekkel, ami ma már nagy kincs. Sőt, még azok a helyek is,…

Posted in Referencia munkák Tereprendezés

Teleprendezés Üröm – Fotók

Teleprendezés Üröm  

Kertrendezés Budapest
Posted in Referencia munkák Tereprendezés

Kertrendezés, közlekedő út kialakításával – fotók

Kertrendezés, közlekedő út kialakításával  

Tereprendezés Budapest
Posted in Referencia munkák Tereprendezés

Tereprendezés, árokásással – fotók

  Tereprendezés, árokással – fotók  

Tereprendezés
Posted in Referencia munkák Tereprendezés

Teleprendezés fotók

  Teleprendezés fotók